| Kezdőlap | Bemutatkozás | Kapcsolat | Partnerek |

A 2010-es év búcsúztatása gyerekszemmel

 

 

Mi 28-án indultunk Kiskőrösre a kempingbe, hogy ott majd a barátokkal búcsúztathassuk az évet. Érkezésünk után a már ott lévő ismerősök kedves fogadtatásában volt részünk. Elhelyezkedtünk, kipakoltunk és átmentünk a fürdőbe.

 

Másnap reggeli után lovas kocsira ült a csapat és a városnézés után, elmentünk egy igazából felnőtteknek szóló programra, borkóstolóra. A házigazda szívélyes köszöntése után elkezdték kóstolgatni a felnőttek a borokat. Szentpéteri Attiláék, azért azokra is gondoltak, akik nem kóstolták meg a borokat, nekik stílusosan szőlő ízű üdítőitalokat kínáltak. Közben nagyon sokat tudhattunk meg a különböző borfajtákról. Ebédre nagyon finom pörköltet szolgáltak fel nekünk igazi házi savanyúsággal. Sőt még desszertet is kaptunk, barackos túrós rétest. A hazafelé utat is a "két lóerős" kocsival tettük meg. Megérkezve a kempingbe mindenki sietett a meleg vízbe átmelegíteni fázós testrészeit.

 

Az ezt követő napokat a tömény pihenésnek szenteltük. 30-án a csapat közösen bement a városba forralt borozni, mi pedig fűszeres forralt almalével a kezünkben beszélgettünk társainkkal, valamint buliztunk a kiskőrösi lakókkal, a helyi gimnázium diánjainak jóvoltából, akik egész este biztosították a talpalávalót.


31-én és 1-jén csak mi voltunk az egész fürdőben. Az ó év búcsúztató szilveszteri bulit karaokézással kezdtük. A folytatásban a mai és a régebbi slágerek következtek. Itt, mint már megszokott a társaságban mi gyerekek együtt buliztunk szüleinkkel, barátainkkal és a többi felnőttel. Mikor éjfélt ütött az óra közösen elénekeltük a Himnuszt, majd kimentünk a szabadba, és a szép tűzijátékunkban gyönyörködtünk. Ezek után finom, bográcsban főtt virslit ettünk, s folytattuk a mulatozást. Páran elmentünk, és az éjszaka folyamán is igénybe vettük a termál medencét.

Az új év első napján mindenki evett egy tál finom lencsét, hogy az elkövetkezendő évben gazdag legyen. Még a kutyák is szeretnének gazdagok lenni, mert ők is ettek egy kis lencsefőzeléket.

 

1-je és 2-a ismét a felhőtlen pihenés jegyében telt. S a medencéből kinézve a gyönyörű havas és fagyos táj szépséges látványa tárult elénk. A vasárnapi fürdésnél már szinte mindenki össze volt pakolva, mert eljött a legkevésbé várt búcsúzás napja. A pakolásban is segítőkezet nyújtottak egymásnak a barátok, és aztán együtt indultak a haza vezető útra.

Hát ismét elkezdődött egy év, remélhetőleg ebben az új évben is sok hétvégét tölthetünk kempinges barátaink társaságában és még több élménnyel gazdagodhatunk.


                                                                                                                      
2011. január 10.

                                                                                                                Jankura Szilvia

Honlapkészítés, Karbantartás:
Papp Ádám
Tóth Fanni


2030 Érd, Rákóczi utca 115.
 
Tel/Fax. +36-23/382-452
 
Mobil:+36-20/520-7978