| Kezdőlap | Bemutatkozás| Kapcsolat |

61. FICC Youth Rally

 

Egy év várakozás után április 21-én végre eljött az idő, hogy ismét útnak induljunk a soron következő Ifjúsági Világtalálkozóra. Idén a találkozó helyszíne Finnország fővárosa Helsinki volt.

2 óra 10 perc repülés után, már finn földön sétáltunk. Taxival hamar elértük a találkozó helyszínét a Stadion Hostelt, melynek érdekessége, hogy egy futballstadiont ölel körül. A portán kedvesen fogadtak minket, megkaptuk a névre szóló, a találkozó logójával ellátott plasztik kártyákat, pólókat. 

Folyamatosan érkeztek az ismerős arcok, és boldogan üdvözöltük a rég nem látott barátokat. 13 országból közel 200 fiatal érkezett, hogy együtt töltsön 5 fantasztikus napot. Magyarországot a tavalyi évhez hasonlóan, idén is 7 fiatal képviselte.

Az első nap bevásárlással és a barátok üdvözlésével telt. Bár hála az internet lehetőségeinek, szinte napi kapcsolatban állunk egész évben, mégis volt bőven mit mesélni.

Első este a már jól ismert angol Dj-nk, Andy ízelítőt adott az elkövetkezendő esték hangulatából és éjfélig mulatott a csapat.


Péntek reggel svédasztalos reggelivel kezdtük a napot, mint minden további napon is. Majd izgatott készülődés, nyüzsgés lett úrrá a hostelen, ugyanis közeledett a megnyitó ünnepség. 10 órára karneváli hangulat kerekedett az udvaron, színesebbnél színesebb jelmezekbe bújt fiatalok énekeltek boldogan. Felhúztuk a FICC zászlaját és a Rally hivatalosan is elindult. az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, a megnyitó végéig várt az eső.

Az eső elől a városnéző buszokba menekültünk, hiszen 11 órától szervezett városnézésen vettünk részt. Bejártuk egész Helsinkit. Láttuk az Operát, a Parlamentet és a tengert is, ami rengeteg helyen még be volt fagyva.


A városnézés után a küldöttek gyűlésen vettek részt, mi pedig folytattuk az élménybeszámolókat. Este pedig a 80-as évek disco zenéi kapták a főszerepet. 

Szombatra nagyon izgalmas programmal rukkoltak elő a szervezők. Tájékozódási versenyt tartottak. Kaptunk egy itinert, melyben különböző helyszíneken végrehajtandó feladatokat találtunk, valamint a helyszínekhez kapcsolódó kérdéseket. Az időjárás a kegyeibe fogadott minket. Gyönyörű napsütésben sétáltunk Helsinki utcáin. És közelebbről is megismerkedtünk az előző nap a buszról megismert látványosságokkal. Kis csapatunk a lengyel és török fiatalokkal kiegészülve nevezett a versenyre, ahol 3. helyezést értünk el. A jutalmunk egy-egy oklevél és egy-egy elsősegély csomag volt. Délután ki lehetett próbálni az igazi finn szaunát, és este most sem maradhatott el a disco, mely a "Nemzetek estje" nevet kapta. Mi is felfestettük hát a magyar zászlót az arcunkra és belevetettük magunkat a nemzetközi forgatagba.

A vasárnap a sportversenyek jegyében telt. Mi azonban úgy döntöttünk inkább áthajózunk Suomenlinna szigetére. Soumenlinna (finnül jelentése: "finn vár") nevével ellentétben nem egy vár, hanem katonai erődítmény, mely Helsinki egyik városrésze, közvetlenül a Helsinki előtti szigeteken található. Gyönyörű napsütéses időben sétáltunk végig a szigeten, majd siettünk vissza a szállásunkra, hiszen kezdődött a közös húsvéti vacsora. Volt minden mi szem-szájnak ingere. A vacsora és az utána következő záró ceremónia a hostel mellett található Sport Múzeumban került megrendezésre, ahol megismerhettük a finn sport történetét. Ismét buli zárta a napot, majd következett az, amit senki nem szeret: a búcsúzás. Búcsúztunk a régi és az újonnan megismert barátoktól, remélve, hogy jövőre Horvátországban újra találkozunk.

Hétfő reggel korán indultunk ki a reptérre, és rengeteg élmény kavargott bennünk. A taxis egy nagyon kedves bácsi volt, aki érdeklődve hallgatta a magyar húsvéti népszokásokról (többek között locsolásról és piros tojásról) tartott beszámolónkat.

Összegezve: Ismét egy fantasztikus Ifjúsági találkozón vagyunk túl és már alig várjuk a következő húsvétot, hogy Horvátországban ismét találkozzunk barátainkkal!

Találkozzunk Horvátországban! 

 


                                                                                                                 Tóth Fanni

 

Honlapkészítés, Karbantartás:
Tóth Fanni


2030 Érd, Rákóczi utca 115.
 
Tel/Fax. +36-23/382-452
 
Mobil:+36-20/520-7978